Ívelt pengéjű fegyver. Az egyik legtökéletesebb vágófegyver. Ázsiában alakult ki. Hogy mitől volt jó egy szablya, azt annak görbülete, tömege, súlypontja a penge minősége a markolat tengelye határozta meg. A fegyver szépségére legalább annyira ügyeltek, mint harci képességére. Késői díszszablyáknál a fent említett kritériumokat sokszor figyelmen kívül hagyták, mert nem hadakozásra készültek.
Kialakult az a nézet, hogy a fegyver minél szebben, pompásabban volt díszítve, a tulajdonosát annál kiválóbbnak tekintették. Így a díszszablyák árulkodnak hajdani viselőjének társadalmi és vagyoni helyzetéről is. Sokukat ünnepi alkalomra készítették és a parádézó arisztokrácia (bárok, grófok) viselték pl. V. Ferdinánd 1830. szeptember 27-i koronázásakor Pozsonyban. A szablya a magyar nemesség szimbóluma volt ("Fogason függ, rozsda marja..."). Sok esetben legendák lengték körül a híres magyar szablyát.
A szablya egyélű, görbe kard, melynek külső éle ki van élesítve. Hosszúsága 70-90 cm, ebből a penge hossza 60-65 cm-nyi.
Belső-Ázsiából és Kínából származik. Európába az ázsiai lovas népekkel került be (könnyű lovassági fegyver), ebben oroszlánrésze volt a magyaroknak.
Előnye, hogy kisebb erő kifejtésével is mélyebb sebeket ejt, mint az egyenes kard. Az íveltség következtében a penge éle kisebb felületen éri a célt, tehát könnyebben behatol, emellett a penge egyidejű húzása is mélyíti a sebet. A hasító mozdulat erejét a markolat ferde kiképzése is növeli, ha a szablyát a harcos csuklóból mozgatja. Előnye továbbá a kisméretű könnyű szablyának, a lóról való alkalmazhatósága. A lovas, fegyverét a ló leggyorsabb mozgása közben is képes különböző irányokba forgatni, vágtában suhintás szerűen az ellenfélre sújtani. A szablya egyedüli hátránya, hogy a vaspáncéllal szemben hatástalan.
A szablya Magyarország területén legelőször a népvándorlás korában tűnt fel. Két változatban fordult elő. Az egyik a szarmata-hun, másik az avar szablya. Állítólag a magyarok kapcsán, a honfoglalás-kori szablyákon jelent meg a fokél. A középkori Magyarországon a szablya használata visszaszorult és inkább a kétélű kardok terjedtek el.
Csak a török uralom idején, majd a huszárok fegyvereként vált ismét gyakorivá.
Egészen az első világháborúig használták.
A gyorsan fejlődő technika, a lőfegyverek elterjedése tulajdonképpen értelmetlenné tette használatát.
